Megélt vallásosság

Szakmai szervezetek és kutatóintézetek felmérései rendszeresen vizsgálják a „vallásosság” mértékének változásait Magyarországon is. Az ilyen kutatások eredményei általában arról számolnak be, hogy a vallásukat rendszeresen gyakorlók és az önmagukat valamely történelmi keresztény egyházhoz tartozónak vallók aránya fokozatosan csökken, míg a „maga módján vallásos” rétegeké emelkedik. Az ilyen felmérések eredményei a sajtó és hírportálok, valamint a közösségi média felületein is sok esetben tabloid szenzációként jelennek meg. Sokan ezen tendenciák láttán az egyházak és a vallás eltűnését vizionálják, szélsőségesebb esetekben akár az egyházak elleni fellépésre, az egyházi támogatások radikális csökkentésére, azoknak akár teljes eltörlésére is okot látnak. Ezzel szemben az érintett egyházak részéről több esetben is kampányt indítottak, hogy minél többen vállalják fel hitüket. A 2021-es magyarországi népszámlálás kapcsán mindkét attitűddel találkozhattunk. Vallástudományi ismereteink alapján úgy gondoljuk, hogy mind a magyar társadalom elvallástalanodási folyamatát vallók, mind a tendenciák okán önmagukat fenyegetettnek érzők attitűdje hibás és semmiképpen nem segíti elő, hogy a napjainkban zajló vallási tendenciákat objektív módon, félelemkeltés vagy szenzációhajhászás nélkül tudjuk értelmezni. Ennek következtében szeretnénk megfogalmazni a vallásosság változásairól szóló véleményünket. 

Hangsúlyoznunk kell, hogy a vallási tendenciák leírása nem pusztán statisztikai adatokból áll, hanem jóval több és mélyebb jelentésű annál, hogy a kérdőíves megkérdezések alkalmával hányan vallják magukat valamely felekezethez tartozónak, vagy, hogy hányan és milyen gyakorisággal vesznek részt liturgikus alkalmakon. Ezek az adatok a rendkívül sokrétű vallási kultúrának csak egy-egy, főként az intézményekhez kötődő dimenzióját világítják meg, ám nem mutatnak rá arra, hogy a társadalom tagjai milyen módon viszonyulnak a nem intézményesült spiritualitáshoz. Léteznek ugyanis olyan társadalmi csoportok, melyek tagjai tradicionálisan vallásos családba születtek, ám vallásukat már nem a korábban berögződött keretek között gyakorolják. Mások elfogadják ugyan a keresztény egyházak alapvető tanításait, ám az intézményes vallásosság már kevésbé vonzó számukra; sokan úgy érzik, hogy ők maguk nem vallásosak, azonban különféle ezoterikus ideológiákat vagy a tradicionális néphit ősinek tételezett gyakorlatait – tudatosan, vagy látens módon – beépítik életükbe; míg vannak olyan rétegek is, akik elutasítják az egyházakat és nem hisznek semmiféle transzcendencia létében. Mindenki egyéni módon hisz, vagy éppen nem hisz valamiben. Ezt a jelenséget nevezzük „megélt vallásosságnak”. A megélt vallásosság arra utal, hogy minden ember másként, csak rá jellemző, egyéni módon éli meg spiritualitását, más és más módon választja meg, hogy milyen vallási tanokat fogad el, milyen rítusoknak tulajdonít nagyobb jelentőséget és miket érez kevésbé fontosnak, vagy utasít el. 

Ki kell emelnünk, hogy ezek a jelenségek nem napjaink termékei és nem a vallásoktól való elfordulást mutatják. A megélt vallásosság minden korban jelen volt. Tévedés tehát azt feltételezni, hogy a korábbi századokban minden ember buzgó módon lett volna vallásos míg napjainkban egyre növekvő tömegek fordulnának szembe a vallásokkal. A valóságban a népi vallásosság is rengeteg nem keresztény hiedelmet tartalmazott, mégsem gondoljuk úgy, hogy azok a széles tömegek, akik az elmúlt korokban hittek ezekben a saját, „hivatalos” vallásuktól idegen, sok esetben babonának hívott gyakorlatokban, ne lettek volna vallásosak. A helyzet napjainkban is hasonló, annyi különbséggel, hogy már nem egyetlen, vagy csak néhány „történelmi keresztény egyház” ideológiája befolyásolja a magyar társadalom világképét, hanem sokszínű, plurális, sokszor a lokális tradícióktól idegen ideológiák és vallási jelenségek is népszerűvé váltak és ezek a vallási ideológiák és gyakorlatok keverednek egymással a megélt vallásosság keretei között. A vallásosság módja változik, áttevődnek a hangsúlyok, hiszen közel sem ugyanazok az értékek és intézmények a fontosak a digitális kultúra plurális társadalmában, mint ami akár csak néhány évtizeddel ezelőtt a rendszerváltáskor, a szocializmus idején, vagy még korábbi korszakokban.

A megélt vallásosság elemzésén keresztül felismerhetjük tehát, hogy: 

1) a vallás nem korlátozódik kizárólag formális vallási intézményekre vagy rituálékra, hanem áthatja az emberek életének különböző aspektusait, formálja értékeiket, viselkedésüket, kapcsolataikat és identitásukat; 

2) a vallási hiedelmek és gyakorlatok dinamikusak, folyamatosan formálódnak és fejlődnek annak következtében, hogy az egyének a személyes körülményeikhez és kulturális kontextusukhoz igazítják vallási hagyományaikat;

3) minden egyes vallási hagyomány sokféle, eltérő rétegekből áll össze, melyek gyakran idegen vallási tradíciókból származnak. 

A megélt vallásosság jelenségének ismeretében úgy gondoljuk, hogy a különböző felméréseknek a vallásosságra vonatkozó adatait is mélyebb belátások mentén érdemes értelmezni, aminek értelmében utat engedünk annak a gondolatnak, hogy az egyének vallási tapasztalatai és gyakorlatai túlmutathatnak azon, amit a felmérés kérdései önmagukban meg tudnak ragadni. 

A vallásosság kvantitatív mérésével kapcsolatosan tehát több probléma is felmerülhet:

1) A vallási felmérések nagymértékben támaszkodnak az önbevalláson alapuló adatokra, melynek következtében az egyének túlértékelhetik vagy alulértékelhetik vallási elkötelezettségük szintjét, félreértelmezhetik a felmérés kérdéseit, vagy társadalmilag kívánatos válaszokat adhatnak.

2) A vallási felmérések gyakran egységes kategóriákba sorolják az összetett és sokféle vallási meggyőződéseket és gyakorlatokat. Ez túlságosan leegyszerűsítheti a vallási tapasztalatok árnyalt és sokrétű természetét.

3) A felmérések nem érhetik el a lakosság bizonyos szegmenseit, például azokat, akik kevésbé hajlamosak részt venni a felmérésben, akik nem szokványos vallási gyakorlatot folytatnak, vagy akik marginalizált vagy kisebbségi vallási csoportokhoz tartoznak. Ez fontos szempontok alulreprezentáltságát vagy kizárását eredményezheti.

4) A vallás nem statikus jelenség; az idők során fejlődik és alkalmazkodik. A felmérések azonban általában egy adott pillanatban készült pillanatképet adnak a vallási meggyőződésekről és gyakorlatokról. Nem feltétlenül rögzítik a vallási hovatartozásban bekövetkező változásokat, a változó hiteket vagy a fejlődő spirituális gyakorlatokat. 

A fentiek alapján úgy gondoljuk, hogy lényeges és fontos, hogy:

1.  a kvantitatív adatok kvalitatív adatokkal is egészüljenek ki;

2. a kvantitív adatok értékelése során a ’maga módján’ vallásos kategóriát és azok vallási praxisait is szükséges vizsgálni (alternatív, ezoterikus, újpogány, brikolázs stb.);

3. az adatok értékelése során használjuk és ismerjük a vallásosság sokféleségére vonatkozó megélt vallásosság elméleti keretrendszerét.