Reziliencia-paradoxon

A reziliencia fogalma jellemzően pozitív kontextusban jelenik meg a szakirodalomban és ismeretterjesztő kiadványokban egyaránt. Leggyakrabban mint sebezhetetlenség, illetve mint az egyén rugalmas ellenálló képességeként kerül megnevezésre (Anthony, 1987). Viszonylagos holttérbe került az utóbbi néhány évben az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy a reziliencia nem szuperképesség, mely az egyént burokként védi az élet  minden kihívásával szemben, hanem a sebezhetőséget és a kiszolgáltatottságot is maga után vonja számos területen. Utóbbi egyre távolabbi perspektívája, magával hozza azt az erősödő artikulációját a rezilienciának, hogy olyan szuper erő rejlik a fogalom mögött, mely megoldást kínál az élet mindennemű nehézségével szemben. A fogalmat ebbe a kontextusba helyezi az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) is, akik az alábbi definícióját adják a rezilienciának:

„Nehéz vagy kihívást jelentő élettapasztalatokhoz való sikeres alkalmazkodás folyamata és eredménye, különösen a mentális, érzelmi és viselkedési rugalmasság, valamint a külső és belső követelményekhez való alkalmazkodás. Számos tényező járul hozzá ahhoz, hogy az emberek mennyire jól alkalmazkodnak a viszontagságokhoz, ezek közül kiemelkedik (a) az a mód, ahogyan az egyén a világot szemléli és a világhoz viszonyul, (b) a szociális erőforrások elérhetősége és minősége, valamint (c) a sajátos megküzdési stratégiák. A pszichológiai kutatások azt mutatják, hogy a pozitívabb alkalmazkodáshoz (azaz a nagyobb ellenálló képességhez) kapcsolódó erőforrások és készségek művelhetők és gyakorolhatók. Más néven pszichológiai ellenálló képesség” (APA, 2023).

Ezzel szemben a korai kutatások felhívják a figyelmet arra, hogy amíg egyik oldalról a reziliencia hozzásegíti az egyént a hétköznapi életben való boldoguláshoz és védelmet nyújt a fejlődési pszichopathológia kialakulásával szemben, addig a másik oldalon kiszolgáltatottá és sebezhetővé teheti az egyént. Vizsgált fiatal populációban, magas kockázatú helyzetben a reziliencia mellett fokozott sebezhetőség jelent meg internalizáló tünetek, fizikai és egészségügyi problémák kíséretében. (Doernberger, 1992; Luthar, 1991; Werner & Smith 1982, 1992). Egyes bántalmazott és elhanyagolt gyermekek képesek voltak megküzdési stratégiákat kifejleszteni, amelyek segítették a mindennapi kihívásokkal szembeni probléma megoldást, azonban mindezek mellett nem volt látható érzelmi stabilitás (Farber & Egeland, 1987). Depressziós szülők gyermekeinek mindennapi életének vizsgálata során datálhatóvá vált, hogy a pozitív, manifeszt megküzdés ellenére a depresszióra való hajlamuk jelentős volt (Radke-Yarrow & Sherman, 1990). 

Bár a reziliencia kívülről a sebezhetetlenség látszatát kelti, intraperszonálisan megbújó Achilles sarka óva int attól, hogy így is kezeljük. A legkülönbözőbb kutatások támasztják alá, hogy egyoldalúan, az élet minden területére kiterjedő reziliencia nincs. Azok az egyének akik, adott viszontagságokkal szemben képesek rugalmas ellenálló képességet mutatni, más területen átlagos teljesítést vagy deficitet mutatnak (Vella & Pai, 2019).

A reziliens egyének csoportja, akik látszólag a legkevésbé szorulnak szociális vagy akár terápiás támogatásra, épp olyan kiszolgáltatottjai lehetnek az élet más területein való nehézségeknek mint azok, akik nem mutatnak magas fokú rezilienciát az életük területén.

A reziliencia fogalmának használatakor, a sebezhetetlenség és rugalmas ellenállás  fókusza mellett a kiszolgáltatottság és más oldalról való sebezhetőség árnyéka fölött nem léphetünk át. A reziliencia mellett jelentkező sebezhetőség, megtámogatása szélesítheti a reziliencia horizontját és növelheti az egyén ellenálló képességét azokon a területeken, melyek apróbb akár látenciával bíró elakadások a jelenben, azonban halmozottan számottevőek lehetnek a jövőben.

Ajánlások:

Érdemesnek tartjuk a reziliencia fogalmának bővítését az Amerikai Pszichológia Társaság részéről. A reziliencia definíciójának pozitív aspektusai mellett, a párhuzamosan megjelenő potenciális sebezhetőség kontextusában hitelesebb képet kaphatunk a fogalomról.

Gyakorló pszichológusok számára a horizontot kissé tágítva ajánlanám azt a gondolatot, hogy mérlegeljék a magas rezilienciát mutató egyének támogatását, terápiás lehetőségét.

Irodalom

Anthony, E. J. (1987). Risk, vulnerability, and resilience: An overview.

APA, 2023. Letöltve Május 1, 2023,  https://www.apa.org/topics/resilience.

Doernberger, C. H. (1992). Aspects of competence: resilience among inner-city adolescents. Unpublished Masters' thesis, Yale University, New Haven, CT.

Farber, E. A., & Egeland, B. (1987). Invulnerability among abused and neglected children.

Radke-Yarrow, M., & Sherman, T. (1990). Hard growing: Children who survive.

Luthar, S. S. (1991). Vulnerability and resilience: A study of high‐risk adolescents. Child development, 62(3), 600-616.

Vella, S. L. C., & Pai, N. B. (2019). A theoretical review of psychological resilience: Defining resilience and resilience research over the decades. Archives of Medicine and Health Sciences, 7(2), 233-239.

Werner, E. E. & Smith, R. S. (1982). Vulnerable but invincible: a study of resilient children. NewYork:McGraw-Hill.
Werner, E. E. & Smith, R. S. (1992). Overcoming the odds: high risk childrenfrom birth to adulthood. Ithaca: Cornell University Press.